Gasztro Mókus

Díjnyertes zöldségleves – Minestrone az igazi

Beteg voltam a napokban, elkaptam valami csúnya bakteriális fertőzést, képzeljétek, annyira magam alatt voltam, hogy több mint egy hétig nem fogtam fakanalat a kezemben. Enni azért ettem ezt azt, csak a túlélés kedvéért.Gyógyulásomat pedig egy igazi ősz indító levessel ünnepeltem, ilyenkor ez nagyon jó, hiszen a hűvösebb idő miatt kívánjuk a leveseket, mivel még csak… Tovább »

Segítsüti 2015 ősz – Fűszeres – narancsos trüffel tortácska

Ismét eljött az őszi Segítsüti ideje, idén az a megtiszteltetés ért, hogy én is benne lehetek a 30 segítő szándékú bloggerből álló csapatban. 🙂Amennyiben esetleg eddig nem hallottatok volna a kezdeményezésről, akkor elmondom, hogy, ez egy jótékonysági sütiárverés, ahol a felajánlott sütikre lehet licitálni, a bevételből pedig minden évben valamilyen nemes célt támogatunk. Ezúttal a… Tovább »

Görög saláta – Ahogy én szeretem

Ugyan nyár vége van, de annyira finom és imádjuk ezt a salátát, hogy az ősszel még párszor biztosan elkészítem én is. Lehet enni önmagában, vagy lehet köret is sült húsok mellé.Ami a gyengém, hogy mindig juh- vagy kecsketejes fetasajtot használok hozzá, amit” krémfehér sajt” néven árulnak, na annak semmi köze a fetához. Viszont ha jót… Tovább »

Túrógombóc barackokkal – Gombócból sosem elég

Hogy lenne már sok a gombócból, annyi sose lehet, hogy az sok legyen. Nemdebár? Most ugyan eredendően nem gombócnak indult ez a desszertféleség, de mentőötletnek mindig jó, ahogy most is történt. Biztosan ti is voltatok már úgy, hogy elfogyott valami otthon, vagy mégse egészen volt már friss valami. Ilyenkor jöhetnek a mentőötletek, mi legyen akkor… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!